SKU 2907
Availability

HALALOS TAVASZ (The Deadly Spring) (1939) * with switchable English subtitles *

László Kalmár Writer: Lajos Zilahy Stars: Pál Jávor, Katalin Karády, Éva Szörényi
$13.99

Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az o története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsoházban eloször látja meg a lányt, akirol késobb kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvojükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt volegényével, s emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti, revolverrel végez magával. Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényébol írta forgatókönyvet, amely a két no között orlodo férfi oszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkozött be. Karádynak ez volt az elso filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt.

The subject of this film is Dr. Ivan Egry, a young man, who becomes infatuated with Edit Ralben, the beautiful, but flirtatious, daughter of a prominent man.  As the two get involved romantically, problems start to plague their relationship.  When they end up separating, Ivan finds comfort with Josza, a pretty girl, much more stable than Edit, but far less glamorous.  When Edit eventually re-enters Ivan’s life, he can’t resist her.  Unable to resolve his conflicting emotions, he ends up committing suicide. 

 In spite of the fact, that suicide was a seriously chronic problem in Hungary throughout most of the 20th Century, the film was banned by the censors, because of “harsh, social criticism”.  Nevertheless, the film, which tore the hearts of millions of Hungarian men, because it honestly portrayed the dilemma of loving two women at once, eventually premiered at the end of September 1939.

 

THERE IS A NEWSREEL ALONG WITH THE FILM, JUST AS GERMAN AUDIENCES MIGHT HAVE SEEN WHEN THE MOVIE WAS FIRST SHOWN (except this newsreel may not be contemporary to when the film was released).

 

DVD-R IS IN HUNGARIAN WITH SWITCHABLE ENGLISH SUBTITLES

 

QUALITY (of feature film only): 

 

·        Sharpness of picture?  - very good film quality with some washout and pixellization issues

 

 

LENGTH OF FEATURE FILM:  93 mins.

LENGTH OF NEWSREEL:  18 mins.

 

 

PLEASE NOTE THAT SWITCHABLE (SOFT) SUBTITLES WILL NOT SHOW UP WHEN VIEWING THE SAMPLE BELOW.  IF YOU SEE SUBTITLES, THEN THEY ARE HARD-ENCODED (meaning, they cannot be turned off when viewing the film):

play button